Magyarország nemzeti ételeit, a gulyáslevest, a halászlét vagy éppen a csirkepaprikást mindenki ismeri. A külföldi turisták előszeretettel kóstolják meg a hazai éttermekben ezeket a híres finomságokat. Azonban vannak olyan régió specifikusok ételek is, amelyek ugyan kevésbé ismertek, mégis jelen vannak a magyar gasztrokultúrában.
A Nyugat-Dunántúl egyik ilyen étele a fumu, ami egy hagyományosan baba alakot formázó fonott kalács. A népszokás szerint lakodalmak, keresztelők és születések alkalmával ezzel ajándékozták meg a várandós nőket és családjukat a keresztszülők, a rokonok és a barátok. A gyermekméretű kaláccsal a keresztelőt játszották el, majd a felvágott süteményt szétosztották a résztvevők között a családi összetartozás jelképeként. Manapság már egyre kevesebb helyen készítik ezt a kalácsot, de a vasi és zalai falvakban még él a hagyománya.
A Dél-Dunántúl különleges fogása, a gánica, ami lényegében egy kukoricakása-étel. Romániában és egész Somogy megyében ismerik és szeretik ezt a finomságot. Édesen és sósan is elkészíthető, utóbbit hagymával sütik meg. A kukoricalisztet vízben vagy tejben megfőzik egészen addig, míg jó sűrű állaga nem lesz. Ezután a kásából galuskát formáznak és sütőben ropogósra sütik. A sós változatot túróval, tepertővel, hagymával és tejföllel ízesítik, míg az édes verzióban mákot vagy házi lekvárt adnak hozzá.
A Balaton környékiek nagy kedvence a fonyódi petyek, közismertebb nevén a helyi halászlé. Különlegessége abba rejlik, hogy sokféle halból készül. Fő alkotóelemei a ponty, a keszeg és a harcsa. Ezekhez kerül a paradicsom, a fokhagyma, a vöröshagyma, fűszer paprika, zöldpaprika. Emellett zsírt és szalonnát is tesznek bele. A hal és a zöldség egyszerre kerülnek a levesbe, melyet bográcsban, nagy, lobogó tűz felett főznek tökéletesre.
A Dél-Alföld különleges süteménye, a görhe - másik nevén "málé" - a cselédek által gyakran sütött téli eledel volt. A recept szerint a kukoricalisztet átszitálják, majd felforralt vizet vagy forró tejet öntenek rá, ezután betakargatják és egész éjjel állni hagyják. Másnap kevés búzaliszttel jól összegyúrják, majd szép kerekre formázzák a tésztát és egy kizsírozott tepsibe helyezik, végül kemencében kisütik. Porcukorral és lekvárral szokták tálalni.
A Tiszántúlon régen nagyon elterjedt volt a rendszeres levesfogyasztás. A legkülönlegesebb, amit előszeretettel főztek az a kukóleves, amely a nevét a kifújt tojáshéjról kapta. Ebbe szalonnából, borjú- vagy sertéstüdőből gyúrt, fűszeres tölteléket tettek. A leves nagyon összetett és hosszú idő az elkészítése, de a végeredmény miatt megéri a fáradozást.
A Kiskunságban a kenyér nagy szerepet játszott az étkezésekben és szinte minden fogáshoz ettek egy szelettel. Szerették a laktató, gabonában gazdag fogásokat. Erről árulkodik a jellegzetes hebedunda, ami burgonya és száraz tészta, töpörtyűvel összefőzve, majd hagymával, sóval és paprikával fűszerezve készül. A pásztorok kedvelt fogása volt és a mai napig vannak olyan vidékek, ahol gyakran ezt főzik a családnak.
Magyarország ételei nagyon is sokszínűek, így érdemes kipróbálni a különféle helyi fogásokat is!
Marton Adrienn írása
Marton Adrienn írása
