Talkshow

Barabás Kiss Zoltán: Első a munka csak utána jöhet a magánélet

Barabás Kiss Zoltán színművész a színházat helyezi az első helyre az életében, még egy párkapcsolat sem lehet fontosabb munkájánál. Bevallása szerint talán ezért is egyedülálló most. Már másodikos korában tudta, hogy ő színész szeretne lenni, ám nagyon pösze volt. Akarata és céljai viszont mindennél jobban hajtották, megtanult táncolni, énekelni, beszédtechnika tanárhoz járt, akinél sziszegőit edzette. A gyakorlás eredményesnek bizonyult, hiszen fél év alatt és elhagyta a pöszeséget, de mindehhez kitartása és szorgalma vezetett. A gimnázium után egyből fel is vették a főiskolára, ezt követően pedig 32 évig volt a Madách Színház oszlopos tagja. Jelenleg szabadúszó, de anyaszínházának most a Játékszínt tekinti. Sportról, gyereknevelésről, munkáról és a vendéglátásról is beszélgettek Joshival.
2021.09.27. I 12:38