Talkshow

B. Tóth László töretlenül a pályán: a Poptarisznya még mindig dübörög

B. Tóth László, az igazi rádiós legenda is benézett Joshihoz az Ébredj velünk extrába. A rádiós 1976-ban kezdte meg a munkáját a Magyar Rádióban, ahol saját műsorokat szerkesztett. 1989–2002 között a Calypso Rádió 873 főszerkesztője volt, amiről azt gondolta, hogy majd ez lesz az, ami fennmarad utána. Végül nem jött be jóslata, hiszen a Poptarisznya című műsora az, ami már egy következő generációnak is ismerősen csenghet, hiszen a Retro Rádióban még mai napig fut. A lemezlovas elmondta, ő a hagyományok híve, nem szeret olyan dolgot megtanulni, ami nem esik jól neki, így van ez a pendrive-val és hasonló, új technikákkal is. Ő még mindig CD-ről játszik, nem akar modern lenni. Sikerességének titka talán az, hogy mindig is megtartotta a két lépés távolságot, így nem mosta össze a munkát és a magánéletet, ezt tanácsolja a fiataloknak is. Jelenleg az okoz neki örömet, ha otthon van, és ha barátaival közös programot csinálhat, olyan emberekkel, akik nem zenészek. 
2021.09.22. I 12:46