Talkshow

Szolnoki Péter: Számomra kudarcélmény volt az, hogy elváltam

Katonazenészeket képző szakközépiskolában kezdte zenei tanulmányait Szolnoki Péter, majd fuvolistaként lett zenész, és a mai napig játszik a hangszeren. Alapvetően fuvolaművész-tanárnak készült, 20 éves korában kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel, de sok hangszeren is játszik, például zongorázik, basszusgitározik és dobol is. De nem csak karrierjéről, magánéletéről is mesélt Joshninak. Elmondta, hogy döntött a teljes életmódváltáson mellett: 11 éve felfedezték, hogy epevezeték-szűkülete van, 2016-ban műtötték, akkor letette az alkoholt, és azóta heti három alkalommal edz. A múlt történései kapcsán válására is kitért, ezt kudarcként élte meg, de szerencsére mostanra ismét boldog, 6 éve van együtt párjával.
2021.05.27. I 13:53