Talkshow

Meződi József: A Sír a harang-ot most már nem tudnám úgy elénekelni

Az 50 éves magyar zenekar, az Apostol frontembere is ellátogatott Joshihoz az Ébredj velünk extra adásába. Az egész életem egy zűrös időszak, mesélte nevetve Meződi József, aki már annak is örült volna, ha legalább 3 hónapig ne történt volna vele valami. Elmondása szerint kereste is a bajt, volt 3 felesége, jelenlegi nejével azonban már 40 éve házasok, volt idejük összecsiszolódni. A közel 80 éves zenész beszélt gyerekkoráról, karrierjéről és veszteségekről is. Az élet nagy változásai kapcsán elárulta, lejjebb kellett transzponálniuk a Sír a harang című dalt, amit ma már nem tudna pontosan úgy elénekelni, mint anno.
2021.05.26. I 14:51