Az egész úgy kezdődött, mint egy baráti vacsora… de közben valami megváltozott. A Vacsorakirály az a szórakoztató főzőverseny, ahol öt híresség minden segítséget és trükköt bevetve igyekszik legyőzni önmagát, de leginkább versenytársait.
Azt gondolják, nincs annál kegyetlenebb kihívás egy házigazda számára, mikor három óra alatt kell elkészíteni egy háromfogásos vacsorát? De van! Ha három helyett csupán két óra áll a rendelkezésére.
Ebben a tempóban nem tud mindenki jól teljesíteni, éppen ezért kitűnő szakácsokra van szükség ezen a héten. Varga Győző, Szunai Linda, Farkas Alexa, Tornóczky Anita és Tóth Szabi mérkőzik meg nemcsak egymással, hanem a kíméletlen gyorsasággal ketyegő órával is.
Varga Győzőt az idő nyomása mellett a jóval korábban érkező zavaró vendégek is nehezítették, de reméljük, hogy a rosszindulatú megjegyzések mellett, azért így is tud koncentrálni az ételkészítésre… bár azt elárulhatjuk, nem volt könnyű dolga.
A heti verseny feszültségét nemcsak a megújult szabályok növelték, hanem a rivalizáló dráma is. Farkas Alexa – akit többször is kivívta a többiek rosszallását - és Szunai Linda között kirobbant cicaharc egész héten át tartott, ami odáig fajult, hogy Alexa egy este meg sem jelent a vacsoránál. A versenytársak nem jöttek zavarba, helyette is elemeztek és értékeltek.
Kritikus pontozások, személyes bosszúk, megható emberi történetek és persze lenyűgöző ételek is várják a gasztronómia szerelmeseit minden hétköznap a Life TV műsorán! Ne maradj le a hét legnagyobb összecsapásairól!