A bennfentes szerint a Sztárban sztár leszek győztese, Karapancsev Kristóf nem véletlenül fogalmaz ilyen óvatosan a szerelmi életéről.
Karácsony előtt alig pár nappal derült fény arra, hogy egymásba szeretett a Sztárban Sztár leszek! negyedik szériájának két versenyzője! A nagy feszültséggel teli végjátékot Karapancsev Kristóf nyerte, így ő lett az év legsokoldalúbb előadója idén.
A kitüntetés és a győzelem dicsősége mellett az énekes úgy tűnik, nemcsak a műsort nyerte meg, de gyönyörű versenytársa, Halász Rebeka szívét is. Kristóf ugyanis több utalást is tett rá, hogy Rebekával jóval több van köztük szimpla barátságnál. A Bors elérte a Sztárban Sztár leszek! győztesét, aki körülbelül egy hete költözött át Mezőtúrról Budapestre.
– Jól megvagyunk, ennél többet nem szeretnék mondani – nyilatkozott sejtelmesen az énekes. Akad azonban egy illető, aki tud egyet, s mást Kristóf magánéletéről, és a háttérből nagyon drukkol neki. Ez a rejtélyes informátor elárulta, miért lehet, hogy a fiatalok ennyire óvják a magánéletüket.
– Való igaz, hogy Kristóf és Rebeka nagyon jól elvannak, kiegészítik egymást és szinte bármiről el tudnak beszélgetni. Valamiért azonban úgy vannak vele, hogy nem akarnak semmit sem elkapkodni, azt sem szeretnék kijelenteni, hogy egy párt alkotnak. Idővel majd eldől, hogyan is döntenek ezzel kapcsolatban – árulta el a Borsnak a bennfentes.