Magazin

Csonka András: „Nekem már nem lesz gyerekem”

2024.01.04. I 11:15
A színész magának valóvá vált az évek előrehaladtával.

Csonka András bevallotta, hogy egy ideje újra elkezdett pszichológushoz járni, illetve arról is beszélt, hogy az esetek nagy részében már kedve sincsen a barátaival elmenni szórakozni.

„Nem titok, hogy másfél éve megint járok pszichológushoz. Annyira magamnak valóvá váltam az évek előrehaladtával, hogy egyedül szeretek lenni a legjobban, ami nem jó” – mondta a Nők Lapjának adott interjújában Csonka András.

A színészt sokszor hívják valahova, ám valamilyen ürüggyel mindig sikerül kivágnia magát. „Azt felelem, hogy jaj, de kár, játszom. Pedig nem játszom, hanem hazudok, mert nincs kedvem elmenni. Egyre nehezebben találom fel magam az ilyen helyzetekben.”

Állítása szerint társaságban gyakran szembesül a gyengeségeivel, illetve azzal, hogy másnak van kapcsolata, másnál ez működik, nála pedig nem. „Azért nem kell megijedni, nem vagyok egy kripli. Én ilyen is vagyok, meg olyan is”.

Azt is megkérdezték a színésztől, mivel kapcsolatban érez megbánást. „Rettentően sajnálom, de úgy tűnik, nekem már nem lesz gyerekem, mert ahhoz már tényleg öreg vagyok. Pedig jó apa lennék. De ez nem jött össze. És ezzel együtt azt is sajnálom, hogy elvarrok egy szálat, aminek így nem lesz folytatása” – árulta el Csonka András.