Karácsony

Sosem múló szeretet! Házi koncerttel emlékezett családja Szaxi Maxira

2023.12.27. I 16:35
Az egyik legkedvesebb ünnepi hagyományt még a legendás zenész honosította meg a famíliában, ezt pedig azóta is tartják.

Ötödik karácsonyára készült Szaxi Maxi, azaz Fekete Gyula nélkül családja. A legendás zenész lánya, Zita idén karácsonykor is felelevenítette az édesapja által elkezdett hagyományt és három gyermekével egy házi koncerttel emlékeztek meg a szaxofonosról.

- Apu kezdte el, hogy különböző darabokat zongorázott karácsonykor, mert nálunk az ünnep is a zenéről szólt. Később, amikor már beteg volt, én zongoráztam neki, most pedig a gyerekek készültek néhány zeneművel. Az ünnepek előtt a temetőbe is kilátogattunk, fenyőágakat vittünk apu sírjára - mesélte a Hungária és a Dolly Roll egykori zenészének lánya.

Gyermekei - Bence 19 éves, Soma 17 éves, míg Luca 12 éves – máig élénken emlékeznek nagyapjukra. - Luca még kicsi volt ugyan, amikor apu elment, de rengeteget jártunk hozzá, amikor ápoltam, így ő is emlékszik rá. Néha, amikor valamelyik gyerekem mond vagy tesz valamit, ami rá emlékeztet, mindig azt mondom magamban: köszi, apu!