Magazin

Majdnem megfulladt! Brasch Bence kórházba került a Sztárbox miatt

2023.12.22. I 11:15
A celebbunyó nehézsúlyú bajnokának nem is egyszer kellett visszamennie a kórházba.

A Sztárbox szereplői közül páran komoly sérüléseket szenvedtek a felkészülés alatt és a ringben. Rácz Jenőnél például néhány orvosi vizsgálat derítette ki, hogy eltört az arccsontja és egy, a szeme alatt lévő ideg pedig leszakadt a helyéről. Kabát Petinek az ujja és a bordája eltört, valamint térdműtét is áll előtte. Janicsák Vecának pedig szintén a térdét kell hamarosan megoperálni a boksz miatt. Lakatos Levente YouTube-csatornáján most Brasch Bence is elárulta, hogy begyűjtött bőven sérüléseket.

– A legtöbb ember viszont csak a végeredményt látja – szerintem azok is, akik a következő Sztárboxban szerepelnek majd –, de azt a nyolc hónapot, egy évet nem, hogy mennyi mindent kell csinálni addig, mennyi mindent bele kell tenni, meg milyen sérülésekkel jár… Nekem is voltak brutál cuccok, csak én nem raktam ki, mert nem akartam ezzel haknizni - kezdte kifejteni Bence.

Többször volt, hogy eléggé beverték az orrát a felkészülés alatt. Vérzett, valószínű mikrotörések is lettek. Volt, hogy nem kapott levegőt a jobb orrlyukán már egy hete, mire elment megnézetni, hogy az orvos biztos ad majd valamilyen orrspray-t, amitől lemegy a duzzanat. 

„Kiderült, hogy egy vérrög lett a jobb orrlyukamban, úgyhogy egyből fel is vágta a doktornő, leszívta egy tűvel, majd feltamponálta az egész orromat a torkomig. Közölte, hogy bent kell maradni három napra a kórházban, mire mondtam, hogy 'doktornő, reggel próbám van” – emlékezett vissza a durva élményre. A döntése miatt később ismét kórházba került.

– Bementem maszkban, ami tiszta vér volt, hiszen feküdnöm kellett volna. Ebből az következett, hogy újra kellett tamponálni, mert újra kijött a vérrög. Ilyenkor nem is tudsz aludni, mert nem kapsz levegőt. Tehát csak ilyen egyperces alvások voltak három napig, mert arra ébredtem, hogy meg fogok fulladni – ecsetelte a nem mindennapi élményéről Bence, aki másoknak is ajánlja ezt a sportot, de fontosnak tartja, hogy ne csak a fényűző részét nézzék.