Magazin

Vallomás! Marsi Anikó: „Majdnem feleségül mentem Batiz Andráshoz”

2023.12.15. I 18:45
A TV2 híradósa karrierje kezdeti szakaszában gyengéd érzelmek fűzték az egyik kollégájához, akivel majdnem össze is házasodtak.

Ez a kolléga pedig nem volt más, mint Batiz András, akivel közösen dolgoztak az RTL Fókusz című műsorában. A két műsorvezető közösen vágott bele a televíziózásba még a 90-es években Holló Mártával és Kolosi Péterrel együtt, akikkel négyesben alkották meg az induló kereskedelmi csatornák addig egyetlen hírháttérmagazinját, a Fókuszt.

Az életüknek ebben az időszakában amellett, hogy életre szóló barátság alakult ki közöttük, Marsi Anikó most elárulta, hogy Batiz Andrással egy párt is alkottak, a kapcsolatuk pedig annyira komoly volt, hogy majdnem frigy lett a vége.

– Éjjel-nappal együtt voltunk, de ez – pici kivétellel – a munkáról szólt. Batizhoz majdnem feleségül mentem, Kolosinak sírtam a vállán, feltehetően azért, mert soha nem vette föl a telefonját, Mártival szinte egyszerre mentünk férjhez, és a gyerekeink közt is alig van pár hónapnyi különbség. 

A mai napig a másik felem, az agyam és a szívem egy szelete! Az is marad. Örökre. És a mézes-mustáros-szőlős csirkéjére is jól emlékszem. De arra is, ahogy karácsonykor András verset mond nekünk. Vagy hogy este 11-kor ülünk be moziba, mert hamarabb nem érünk oda, pedig másnap is korán kell kelni – idézte fel emlékeit a műsorvezető a Storynak.