Magazin

Hiányozni fog! Nicolas Cage hamarosan visszavonul

2023.12.06. I 11:15
A világsztár bejelentette, hogy már csak pár filmben fog szerepleni, utána nyugdíjba megy.

A nemsokára 60 éves színész a Vanity Fairnek adott interjúban beszélt arról, hogy fontolgatja a nyugdíjba vonulást. „Úgy érzem, hogy az eddigi filmjeimmel mindent elmondtam, amit mondanom kellett. Azt hiszem, a filmes teljesítményt a lehető legmesszebbre vittem” – nyilatkozta Cage.

A színész azt érzi, még három-négy film maradt benne, de utána korára való tekintettel inkább befejezné. Hozzátette, hogy édesapja 75 évesen halt meg, ezért elgondolkodott azon, mit akar tenni a „maradék” 15 évében.

Világosan látom, hogy a családommal szeretnék időt tölteni... A tervem kezd bebetonozódni – mondta a háromgyermekes édesapa.

Cage ettől függetlenül még kipróbálná magát sorozatban is és azt ígéri, hogy annyira azért még nincs közel a visszavonulás. Azt is elárulta, hogy imád dolgozni, és jobb embernek érzi magát, amikor forgat.

Jobb ember vagyok, amikor dolgozom, mert nem akarok az a fickó lenni, aki egy medence mellett ül, és koktélokkal bombázzák. Két munka között belefér, de csak két napig szórakoztat, aztán azt mondom: egészségesnek kell lennem. Amikor a forgatáson vagyok, koncentrálok, más színészekkel dolgozom. Ilyenkor nagyon tiszta életem van és ez az egyik legfontosabb a számomra – árulta el Nicolas Cage.