Magazin

Megtették az első lépést! Több évtized után elássa a csatabárdot Pál Éva és Csepregi Éva?

2023.12.04. I 19:50
A Neoton Família két egykori énekesnője több évtized után újra szóba állt egymással.

A nemrég 70. születésnapját ünneplő Csepregi Éva békejobbot nyújt? A kerek évforduló kapcsán életműkoncertet ad, ennek apropóján adott a karrierje alakulásáról interjút egy zenei podcastben néhány héttel ezelőtt. Felmerült a kérdés: ha korszaktól függetlenül választhatna két embert, akivel beszélgethetne: ki lenne az. Csepi meglepő választ adott.

„Először is a régi kolléganőm, Pál Éva. Vele szívesen elbeszélgetnék, ha lehetne. Kíváncsi lennék, hogy minden indulat nélkül – bár nehezen tudnám elképzelni, hogy indulat nélkül tudnánk beszélgetni – négyszemközt mire jutnánk. 

A másik például a szőke csaj az ABBA-ból, Agnetha. Vele is szívesen elbeszélgetnék, a karrierjükről. Vannak olyan sötét foltok az ABBA-ban, amit feltárnék, szakmailag is jó lenne beszélni vele” − fogalmazott Csepi az interjúban.

A Bors felkereste Pál Évát, mit szól ahhoz, hogy a botrányos szétválásuk után Csepregi most szeretne vele leülni beszélgetni…

„Én nyitott lennék rá” – vágta rá az énekesnő. „Csepi úgy fogalmazott, hogy nehéz lenne indulatok nélkül beszélnünk bizonyos témákról. Úgy vagyok vele, hogy a múlt az már történelem, azon változtatni nem lehet. De én bárkivel bármiről nagyon szívesen beszélgetek! Meglepett, hogy Csepi éppen engem említett. Mindenesetre azóta még nem hívott fel” – fogalmazott néhány nappal ezelőtt Pál Éva, akinek befészkelte magát a gondolat fejébe: milyen lenne annyi év után újra szót váltaniuk egymással.

Néhány nappal később felkereste a Bors újságíróját, hogy elárulja: Megtettem! Sokat vacilláltam, s végül felhívtam én Csepit!

„Meglepődött, mikor megismerte a hangom, de úgy éreztem rajta, hogy örül. Többször is kimondta a nevem: Éva, Pali. Abban maradtunk, hogy most sűrű a programja, de egyszer sort kerítünk egy beszélgetésre négyszemközt” – árulta el Pál Éva, aki a mai napig sem hagyott fel az énekléssel.