Magazin

Önteltség! Alekosz úgy érzi, ő Nobel-díjas gyermekeket nevelne

2023.11.30. I 18:45
A VV4 győztese új fejezetet nyitott életében, és most már a családalapításon gondolkodik.

A közelmúltban még Alekosz és Varsányi Réka kapcsolatának viharos vége borzolta a kedélyeket a médiában, különösen az Ázsia Expressz műsorában való együttműködésük után. A szakítást követően azonban Alekosz új fejezetet nyitott életében, és most már a családalapításon gondolkodik.

A ValóVilág negyedik szériájának győztese, aki az elmúlt 13 évben számos tévéműsorban tűnt fel, a Kiskegyednek adott interjújában osztotta meg gondolatait a jövőjéről. Alekosz, aki korábban nem érezte készen magát a komolyabb kapcsolatra Varsányi Rékával, most úgy véli, eljött az ideje, hogy feleséget találjon és családot alapítson.

„Nagyon el tudom képzelni magam apaként, és úgy érzem, ez nekem való. Az oktatási elképzeléseim olyan erős, hogy szerintem Nobel-díjas gyermekeket nevelnék” – mondta Alekosz, amikor az apaságról kérdezték. 

A görög származású celeb azt is elárulta, hogy szeretné, ha a jövőbeni gyermeke már az anyaméhben is hallgatná azokat a legendás előadókat, amelyeket ő kedvel. Példaként említette, hogy akár Zámbó Jimmy slágereit is bekapcsolná a babavárás idején. Ez a megközelítés jól mutatja Alekosz – mondjuk finoman – egyedi gondolkodásmódját.