Magazin

A 2023-as nyár slágerfilmjei a magyar mozikban

2023.11.30. I 17:40
Az idei nyáron a Barbie és az Oppenheimer című filmek folyamatosan egymással versenyezett, kettéosztva a nézőket: az Oppenheimer- és a Barbie-rajongókra.

Összeszedtük, hogy melyik filmek hozták a legnagyobb bevételt Magyarországon az idei nyáron. Egy biztos, az új Barbie film már a premier időpontjában is rekordokat döntött: Greta Gerwig filmje a bemutatás utáni első héten kicsit kevesebb, mint 378 millió forintot hozott. Azonban nem csak a Barbie hasít a mozikban: bár a kezdetekhez képest kicsit lemaradt, de az Oppenheimer végig az élvonalban volt, mindvégig szorosan követve a rózsaszín álmot.

A harmadik helyen a Mission: Impossible – Leszámolás – Első része került fel még a dobogóra, melyben Tom Cruise sokadszorra is megmenti a világot. Negyedik lett a Beszélj hozzám!, míg ötödik helyen végzett az Elemi, melyet a Kísértetkastély követett a toplistán.

Az Indiana Jones és a sors tárcsája a végén már csak a hetedik lett, a nyolcadik helyen pedig az Amikor szerelembe estünk című mozi zárt. A Barátnőt felveszünk lett a kilencedik, a legjobbak listáján az Insodius: A vörös ajtó lett a tizedik helyezett.