Szórakoztató műsor

Vallomás! T. Danny: „Most vagyok először szerelmes”

2023.11.25. I 17:11
Teljes gőzzel készül a Dancing with the Stars következő adására, ugyanis nem titkolt célja az, hogy megnyerje a műsort.

– Kívülről úgy tűnhet, mennyire laza és könnyed vagyok, és semmi nem érinthet még igazán, de ez egy kisebb félreértés velem kapcsolatban. Sokkal több érzelem van bennem, mint hinnék. A legapróbb dolgokon is képes vagyok napokig tépelődni, és mélyen megélni őket. 

A múlt heti veszélyzóna is ilyen volt. Nagyon rosszulesett, hogy a kiesés közelébe kerültünk. De természetesen egy pillanatig sem tántorított el minket, ha lehet, még nagyobb lelkesedéssel készülünk ezen a héten – nyilatkozta a Storynak T. Danny.

Saját bevallása szerint maga is meglepődött, hogy a Dancing with the Stars mennyire előhozta a versenyszellemet belőle és jelenleg a műsor az, ami a zene mellett a leginkább motiválja. A húgának már azt is megígérte, hogy megnyeri a versenyt, de Danny nem csak neki szeretne mindennél jobban bizonyítani, hanem szerelmének, az Ázsia Expresszből megismert Kecskés Enikőnek is, aki nagyban hozzájárul a sikereihez.

Nekem eddig még nem volt barátnőm, most vagyok először szerelmes. Egészen egyszerűen úgy érzem, így vagyok teljes és igazán boldog. Nyilván lehet az ember egyedül is boldog, de az nem az igazi. Azt gondolom, ő is kellett ahhoz, hogy ilyen koncentráltan, minden erőmmel tudjam csinálni ezt a műsort – árulta el a rapper, aki egyébként szeretne benne maradni a televíziós közegben, és akár a Sztárban Sztár zsűrijeként is kipróbálná magát.