Magazin

Gönczi Gábor: jöhet a harmadik baba

2023.11.23. I 10:10
A TV2 híradósa elmondta, bár már van két közös gyermekük a feleségével, nem tartják kizártnak, hogy vállalnak egy harmadikat is. 
A műsorvezető és felesége, Ildi egy rendezvényen ismerkedtek meg, ahol szinte rögtön egymásba habarodtak. Gönczi számára olyan különleges volt az az este, hogy minden pillanatára pontosan emlékszik.

„Már a koncert közben kiszúrtuk egymást, a bulit követően pedig reggelig beszélgettünk, óriási egymásra találás volt a miénk. Ezután kezdtünk el találkozgatni, pár hónapra rá pedig hozzám költözött. Szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot.

Ami érdekes a dologban, hogy Ildi kislányként kitalálta, hogy olyan párt szeretne, akinek felemás a szeme színe, nekem pedig az egyik kék, a másik zöld.

Mindketten rögtön éreztük, hogy itt varázslat történik, és dolgunk van egymással" – árulta el a műsorvezető, hozzátéve: a kapcsolatuk sikerének titka kezdetektől fogva az, hogy remek köztük a kommunikáció.

„Komolyan veszem az apaságot és a családot. Onnantól kezdve, hogy megismertem a feleségemet, a család lett az első. Áron születése környékén jöttem át TV2-höz, így a szakmai életem is megváltozott, ehhez pedig teljes újratervezés kellett.

Átálltam a délutáni/esti munkavégzésre, amiben ki kellett találni, hogy lesz a család a főszereplő az életemben. Kitaláltuk és szigorúan is vesszük azt, hogy délelőtt vagyunk családi szinten együtt, de elfogadott, hogy apa délután elmegy, majd fektetésre ér haza” – árulta el a híradós, aki szerint lehetséges, hogy lesz egy harmadik gyermekük is.

„Nyitva áll a harmadik baba kérdése... Áron is úgy jött, hogy szerettük volna, aztán megérkezett. Teltek az évek, de nyitva hagytuk a kérdést a második babának, majd ő is megérkezett. Egyelőre szeretnénk még kicsit négyesben lenni, de nem zárkózunk el a legkisebb Gönczi ötletétől sem” – mondta a Hot! Magazinnak.