Magazin

Adócsaló? Shakira börtönbe kerülhet Spanyolországban

2023.11.20. I 14:25
A kolumbiai énekesnőt azzal vádolják, hogy 14,5 millió eurót csalt ki a hatóságoktól, most bíróság elé áll.

Shakira hétfőn áll bíróság elé Barcelonában, azzal a váddal, hogy 14,5 millió eurót (5,4 milliárd forintot) csalt ki a spanyol adóhatóságtól. A Miamiban élő két gyermekes 46 éves kolumbiai énekesnő, akár nyolc év börtönbüntetésre és 24 millió eurós pénzbírságra is számíthat, ha bűnösnek találják.

Az ügy azon az állításon alapul, hogy Shakira 2012 és 2014 között több mint hat hónapot élt életvitelszerűen Spanyolországban, ezáltal adókötelessé vált, amit ő tagad. Annak bizonyítására, hogy az országban lakott, az ügyészség 117 tanút idézett be, köztük fodrászokat, stúdiótechnikusokat, tánctanárokat, terapeutákat, kozmetikusokat, nőgyógyászokat és sofőrjét.

Viszont az énekesnő azzal vádolja az adóhatóságot, hogy kampányt folytat imázsának bemocskolására, míg az ügyészség azt állítja, hogy szándékosan akarta becsapni az államkincstárat azzal, hogy jövedelmét adóparadicsomokban rejtette el.

„Ezek hamis vádak” – mondta Shakira egy tavalyi interjúban. „Először is, akkoriban egyáltalán nem töltöttem évente 183 napot. Azzal voltam elfoglalva, hogy teljesítsem szakmai kötelezettségeimet szerte a világon. Másodszor, mindent kifizettem, amivel állítólag tartozom, még mielőtt pert indítottak volna. Tehát a mai naptól nullával tartozom nekik.”

A tárgyalás várhatóan december 14-ig tart. Shakira mindennemű vádalkut elutasított. Bármi legyen is az ügy kimenetele, az énekesnőnek még külön vádakkal kell szembenéznie, amiért 2018-ban 6,6 millió euró adót nem fizetett be.