Magazin

Pánik! Átkutatták egy gyanús csomag miatt azt a repülőt, amin Hajdú Péter is utazott

2023.11.15. I 14:25
Igencsak hosszúra nyúlt a Wizz Air hétfő esti járatának útja Ciprusról Budapestre.

A gép – amelyen több szemtanú állítása szerint Hajdú Péter is utazott – eleve jó félórás késéssel indult volna Larnacából, ám miután már minden készen állt a felszállásra, minden utas elfoglalta a helyét és az ajtókat is bezárták, váratlanul biztonsági ellenőrzést rendeltek el – tudta meg a Blikk.

Mint kiderült, egy fiatal hölgy furcsán távozott a gépről: végigsietett a széksorok közötti folyosón, majd kérte, hogy nyissák ki neki az első ajtót, mert le akar szállni. Miután engedélyezték neki a leszállást, egy egyenruhás ciprusi alkalmazott jött be a gépbe, a stewardessek pedig a hangosbemondón közölték az utasokkal: nagyon sajnálják, de biztonsági ellenőrzést kell végrehajtani, emiatt később indul a járat.

Minden utasnak fel kellett állnia, levennie a csomagját a tárolóból, majd – azt az ölében tartva – vissza kellett ülnie a helyére. A légiutas-kísérők végigmentek a gépen és mindenkinek meg kellett mutatni a csomagját, a tároló rekeszekben nem maradhatott semmi. Mint kiderült, erre azért volt szükség, hogy a sietősen távozó utas nem hagyott-e hátra valamilyen veszélyes csomagot, ne adj' isten bombát az utastérben.

Miután szerencsésen azonosítottak minden csomagot, a gép elindulhatott, bár az utasok egy része nem igazán volt nyugodt, amíg le nem szálltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az információk szerint Hajdú Péter különösebben nem izgult a történtek miatt: átaludta a csaknem háromórás repülőutat...