Párkapcsolat

Lebukott L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga?

2023.11.08. I 10:10
Itt az óriási fordulat és pont a válóper után.
L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere nem volt egyszerű. Sokáig nem tudtak megegyezni a kislányukról, és a vagyonmegosztás sem volt zökkenőmentes. Mégis, október elején a balhétól hangos tárgyalóteremnek vége lett, hiszen hivatalosan is kimondták az egykori álompár válását.

Most azonban a Bors úgy értesült, hogy egyre több időt töltenek együtt a rapperék. A veszekedés és viták helyett jött a váratlan fordulat, hiszen egy soron kívüli időpontot kértek L.L. Juniorék, és már egy előre megírt szerződéssel álltak a bíró elé, akinek már csak annyi dolga volt, hogy hivatalossá tegye Kingáék válását.

Itt jött a következő csavar, hiszen az egykori házasok a Bors szerint újra közel kerültek egymáshoz. A lap szerint a tárgyalóteremből egyből randizni mentek, majd ezek a titkos találkák elkezdtek sűrösödni.

Kapcsolatuk pedig a válásuk után ugyanolyan fesztelen lett, mint megismerkedésük hajnalán. Ismerőseik szerint egyre többször találkoznak a válásuk ellenére, közös programokat szerveznek a kislányukkal...