Párkapcsolat

Őszinte! Gáspár Bea szerint a jó házasság titka a sok jó szex

2023.11.07. I 16:35
Győzőnek nem tetszett felesége kijelentése.

Mint kiderült, Gáspár Bea és Gáspár Győző is szerepel a TV2 Párharc című műsorában. A showman és felesége 30 éve élnek boldog házasságban, azonban sosem titkolták, bőven voltak hullámvölgyeik nekik is. A műsorba mind a ketten lelkesen vágtak bele. Győző előzetesen elmondta, mi az, amit nehezen viselt el játékostársaiban. 

„Én eddig azt hittem, hogy Bea egy igazi J.Lo és meglepetésként ért a felismerés, hogy valójában nem tud énekelni. Emellett pedig teljesen új helyzet volt számunkra az, hogy másokkal kellett együtt lakni, ami olyan szempontból volt nehéz, hogy én nagyon pedáns vagyok. Otthon is rendszeresen takarítok, mosogatok, pakolok, de sajnos a rend iránti szeretetemben nem mindenki osztozott a szereplők közül, egyesek kifejezetten trehányak voltak – fogalmazott a showman.

Bea asszony arra is kitért, szerinte mi a hosszú házasság titka. – A titok nagyon egyszerű, szinte minden a sok jó szexen múlik.” A TV2 sztárja viszont leintette Beát, miszerint a cigányoknál nem illik erről beszélni.