Magazin

Gyerektartás! Horribilis összeget fizet havonta Al Pacino fiatal barátnőjének

2023.11.06. I 15:30
A 83 éves színész havi több mint 30 ezer dollárt (több mint tízmillió forintot) köteles fizetni gyerektartásként volt barátnőjének, a nála ötven évvel fiatalabb Noor Alfallahnak. 
Al Pacino és a nála 50 évvel fiatalabb Noor Alfallah nagyjából 2022. áprilisa óta alkottak egy párt, ám az, hogy közös gyermekük is lesz, csak akkor derült ki, amikor már a terhesség nyolcadik hónapjában jártak – írja a Telex. A színész Roman Alfallah Pacino születése után hat nappal egy elismerő nyilatkozatban deklarálta, hogy ő a biológiai apa, korábban ugyanis kételkedett, ezért is ragaszkodott a DNS-teszthez. 

Három hónappal azután, hogy megszületett a kisfiuk, szakítottak is, és a nő gyerekelhelyezési pert indított. Pár nappal később Pacino szóvivője azt nyilatkozta, hogy „megegyeztek és együtt vannak”. A per ennek ellenére nem állt le, így a színésznek akkor is fizetnie kell, ha éppen együtt vannak. A Los Angeles-i bíró úgy ítélte meg, hogy a színésznek:

·         110 ezer dollárt (39 millió forintot) kell fizetnie Alfallahnak;
·         majd havonta 30 ezret gyerektartásként;
·         továbbá 13 ezer dollárt (4 és félmillió forintot) kell fizetnie egy éjszakai dadusért;
·         minden évben 15 ezer dollárt (5 millió forintot) be kell fizetnie egy oktatási alapba a kisfia számára;
·         és neki kell fedeznie minden olyan orvosi kiadást, amit nem fedez a biztosítás.