Párkapcsolat

Celebhűség! Magyar hírességek, aki megcsalták a párjukat

2023.11.06. I 17:40
Azt gondolnánk, hogy a leghíresebb, legszebb nők nem tapasztalják meg a hűtlenséget, pedig ez nem így van! 

Íme, bemutatunk most néhány olyan sztár az nlc.hu segítségével, akik már bevallották, hogy megcsalták a kedvessüket. Míg egyeseknél pletykákból derült ki a félrelépés, addig akadtak olyanok is, akik fotókkal buktak le otthon.

Pápai Joci címlapon vallotta be, hogy hűtlen volt feleségéhez, Anitához. „Az egy nagyon kemény időszak volt. Amint tudomására jutott, hogy félreléptem, abban a pillanatban fogta a gyerekeket, és elköltözött otthonról. Nagyjából fél évig nem voltunk együtt, és a legszebb az egészben, hogy ez idő alatt a szüleimnél lakott. Sosem felejtem el, amikor apa leültetett, és azt mondta: ’Fiam, bárhogyan is döntsetek, Anita mindig is a menyem marad, úgyhogy a gyerekekkel együtt nálunk vannak a legnagyobb biztonságban” – mesélte Joci a Story magazinnak.

Schobert Norbi megcsalta a feleségét, Rékát. A házaspár 2011-ben, a Frizbi egyik adásában vallotta be, hogy tényleg megtörtént a dolog. „Átbeszéltük a dolgokat, elárulta a gondolatait, hogy mi is zajlik le benne pontosan. Ez segített át minket ezen a perióduson, hogy mindent meg tudtunk beszélni, és megértettem őt. Ez a próbatétel megerősítette a kapcsolatunkat. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy újabb félrelépést megbocsátanék" – figyelmeztette férjét akkor a fitneszedző. 

Rékasi Károly és Détár Enikő házassága akkor futott zátonyra, amikor a színész beleszeretett Pikali Gerdába. A Barátok közt egykori sztárja bevallotta a hűtlenségét, 2013-ban el is váltak. Később Rékasi feleségül vette új szerelmét.

Polgár Tündét egy szexpartin csalta meg Polgár Árpád, fotók buktatták le. Kiderült az is, hogy az ominózus felvételek még mindig megvannak Tündénél, mivel a szexpartin készült fotók ugyanazon a filmtekercsen voltak, amelyiken Tünde és Árpád közös ciprusi nyaralása. „Én mentem el a fotókért. Ráadásul, ha tudnátok, kik vannak azokon a képeken, nagyon jól élnék azóta is ebből.”

A Hooligans sztárja, Kiss Endi bevallotta, hogy nem kifejezetten hűséges típus, ezért akadt olyan időszak is az életében, hogy egyszerre több barátnője volt. 

Sok évvel ezelőtt válságba került Kökény Attila és felesége, Aranka házassága, méghozzá az énekes hűtlensége miatt. 2 hónapra külön is váltak. „Ekkor azt mondtam neki, tartsunk egy szünetet, adjunk időt egymásnak, hogy rájöjjünk, hiányzunk-e a másiknak. Ha igen, az azt jelenti, még működőképes a kapcsolat. Végül Attila jelentkezett, de én is megszenvedtem a hiányát” – emlékezett vissza Aranka. Mint mondja, nem akarta, hogy a gyerekek apa nélkül nőjenek fel. „Nem bántam meg, hogy megbocsátottam neki” – jelentette ki.

Curtis egykori kedvese a szakításuk után mondta el a bulvárlapoknak, hogy közös gyermekükkel volt várandós, amikor kiderült, hogy rapper félrelépett. Ez lett aztán a különválásuk oka.