Magazin

Hasvillantós topban bulizott a korábbi finn miniszterelnöknő

2023.10.26. I 16:40
Sanna Marin még áprilisban veszítette el a választásokat Finnországban.

Sanna Marin amikor 2019-ben Finnország miniszterelnöki székébe került, csupán 34 éves volt, ezzel a világ legfiatalabb országvezetője lett. A 2023-as választásokat végül elveszítette, idén szeptemberben lemondott a pártja vezetéséről, és Tony Blair Institute for Global Change nevű intézetéhez csatlakozott, emellett leszerződtette a Range Media Partners cég, amely olyan hírességekkel dolgozott már együtt, mint Bradley Cooper, Keira Knightley vagy Tom Hardy.

Bár amikor még Finnország élén állt, akkor is egy sokkal lazább arculatot közvetített magáról, mint a többi politikus, hiszen ugyanúgy szakított időt a fesztiválozásra és más szórakozási lehetőségekre. A leköszönése után csak még felszabadultabb lett, ráadásul A listás hírességekkel vegyül.

Például az ősszel Los Angelesben járt, ahol Sharon Stone-nal is találkozott, illetve részt vett a párizsi divathéten Victoria Beckham divatbemutatóján, a nyár végén pedig még a Flow Fesztiválról posztolt, amit Helsinkiben tartanak 2004 óta.

A magánéletében is történtek változások, ahogy azt mi is megírtuk, májusban a férjével, Markus Räikkönnennel bejelentették, hogy elválnak. A férfit lesifotók buktatták le, amelyeken más nőkkel volt éppen elég félreérthető helyzetben.