Magazin

Stohl András durván elszólta magát a kamerák előtt

2023.10.16. I 10:12
Pengeélen táncolt azután, amit mondott.

Műsorvezetőnek lenni nem könnyű. Figyelni kell arra, hogy mindig összeszedetten álljunk a kamerák elé, érthetően beszéljünk, legyünk megkapóak és ami a legfontosabb, ne mondjunk ki olyat, amit nem szabad. Természetesen, ezeket nem lehet mindig betartani. 

Vannak olyan helyzetek, amikor például kikívánkozik egy megjegyzés, mivel olyat hall az ember. Ez történt Stohl Andrással is, mikor a Dancing with the Starsban, Marics Peti és Stana Alexandra produkciója után elszólta magát.

Éppen a színpadon interjúvolta a két fellépőt, mikor szó esett Peti sérült lábáról és arról, hogy milyen érzés volt előadniuk a táncukat. A kérdések után Marics Peti félreérthetően fogalmazott, mikor azt mondta: „Most el szeretném kapni a Nóri grabancát… de nem olyan értelemben” – ezzel arra utalva, hogy kifaggatja, hány pontot adott számukra, mint zsűri.

A műsorvezetőt akkora sokként érte a mondat első fele, hogy hangosan felkiáltotta azt, amit nem akart. „Azt a ku…vagy a mindenit!” – fogalmazta meg Marics Peti tervei hallatán. Az elszólásból nem lett probléma, hiszen gyorsan megmentette a helyzetet és bedobott még 1-2 kérdést, de egy biztos… ez nagyon közel volt.