Párkapcsolat

Ha megdobban a szív… Összejött a Voice két versenyzője

2023.10.15. I 10:43
Lakatos Anita Patrícia és Szabó Roland nem egy coach-hoz kerültek, de ez egyáltalán nem akadályozta abban őket, hogy egymásra találjanak.

A válogatón Roland produkciója közben Curtis, Anitáé közben pedig Erika csapott rá a piros gombra. Így más-más csapatban dolgoznak, de talán jobb is ez így, mert nem kell egymással párbajozniuk a hétvégén. A szerelmesek a Fókuszban meséltek a kapcsolatukról.

– Annyira izgultam, hogy nem tudtam, most kihez forduljak.Én levegőt sem kaptam, ő meg nyugodtan ült ott. Úgy voltam, hogy akkor most leülök és megkérdezem, mit csináljak, miért ilyen nyugodt. Így kezdődött az egész– mesélte Anita, aki 2019-ben együtt szerepelt Manuellel az X-Faktor táborában, ám ezúttal annyira izgult, hogy végül a színpadon Miklósa Erika nyugtatta.

Miután mindketten továbbjutottak, a közösségi médián keresztül kezdtek el beszélgetni. Rájöttek, hogy sok közös van bennük, így a beszélgetéseket nemsokára randik követték.

–Hivatalosan, ha jól emlékszem, augusztus 18-án mondtuk ki azt, hogy jó, akkor együtt vagyunk. Azóta töretlenül boldogok vagyunk– mondta Roland, akinek nagyon hálás a kedvese a sok segítségért.

Miután más-más coach csapatában vannak, az a veszély nem áll fenn, hogy egymással kell majd duettezniük a most hétvégi párbajon. Ezért a backstage-ban izgulnak majd egymásért.