Zene

Seress Rezső dalával robban be az amerikai zenei életbe RAMI

2023.09.27. I 20:21
Egy korszak szép lezárása és az amerikai álom kezdetét jelenti RAMI számára Seress Rezső Szomorú vasárnap című számának feldolgozása, ami már a népszerű zenei megosztón, a VEVO-n is sikereket ért el.
 
 Hideg Judit Ramóna, azaz RAMI – akit a magyar közönség 2008-as pop slágerei révén ismerhet – olaszországi karrierjét követően Amerikában bontakoztatja ki tehetségét. A harmincas évei elején járó kiváló énekes új arcát szerette volna megmutatni Seress Rezső örök klasszikusával. Mint mondta, ez a dal nem csak érzelmes mivolta miatt keltette fel érdeklődését, de egy korszak lezárását is jelentette számára.
 
 „Ragaszkodó típus vagyok, így kellett egy olyan dal, amellyel méltón zárhattam le életem olaszországi szakaszát. Jávor László költő szövegével a Szomorú vasárnap olyan lelki töltettel rendelkezik, ami hűen leírta a bennem zajló érzéseket. Mint előadóművész szerettem volna megmutatni a drámaibb, érzelmesebb oldalamat, és azt gondolom, ezzel a dallal tökéletesen sikerült” – vallott róla RAMI, aki ma már Amerikában folytat sikeres zenei karriert.
 
 Seress Rezső zongoraművész és zeneszerző 1933-ban komponált dala számos feldolgozást élt meg, az amerikai legendának, Billie Holiday-nek köszönhetően a tengerentúlon is kedvelt melódiává vált, és ugyan 60 évre a BBC tiltólistára tette, Ray Charles, Elvis Costello, Serge Gainsbourg, Sinéad O’Connor és Sarah Brightman előadásában soha nem vesztett népszerűségéből.
 
 „Mindig is nagy vágyam volt, hogy a saját verziómat elénekelhessem, ráadásul a Gloomy Sunday általam előadott verziójának az is a különlegessége, hogy két nyelven, magyarul és angolul is énekelek benne. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és örülök, hogy ezen a dalon keresztül külföldön is megismerhetik, hogy a magyar zenei életnek micsoda nagyságai vannak.”
 
 A dal sajátossága a kétnyelvű előadás mellett, hogy a képi jelenetek az 1930-as, 40-es évek hangulatát idéző super8-as kamerával, fekete-fehér jelenetekkel kiegészítve készültek el. A klip videó- és hanganyaga élőben, egy időben került rögzítésre, a zongoránál Kiss Márton zongoraművész játszik, akinek a klasszikus hangulatú jelenetek megörökítése nem okozott gondot, sőt, a tökéletesebb megjelenés kedvéért még bajuszt is növesztett.