Magazin

Donatella tudatosan építi a karrierjét

2023.09.19. I 12:55
Kiszel Tünde lánya függetlenedne: „Fontos az, hogy egyedül is legyek, mert olyankor tudom magam megfelelően építeni”

A naptárdíva 22 éves lánya kamerák kereszttüzében cseperedett, ám eddig csupán az édesanyján keresztül követhettük életét. Donatella időközben önálló, felnőtt nővé cseperedett, aki fokozatosan igyekszik függetlenedni. Így került szóba a költözés is, amiről Tünde egyelőre hallani sem akar.

– Jelenleg otthon lakom. Próbáltam külön, de rájöttem, hogy nem jó. Nekem a biztonságos, nyugodt környezet otthon van. Nem feltétlenül édesanyám mellett, de nyilván az is jó, hogy ő ott van. Nem zavar semmiben, nem szól bele semmibe. Régen próbált, de belátta, hogy megállok a saját lábamon, tudok mérlegelni egy adott döntés előtt – magyarázta a fiatal modell Lakatos Levente podcastjében, a Levente Klubja című műsor legutóbbi adásában.

Donatella tudatosan építi a karrierjét, így az önálló életről is egyértelmű elképzelése van.

– Otthon érzem magam a legjobban még mindig. Nyilván előbb-utóbb szeretnék én is egyedül lenni. Eddig úgy próbálkoztam, hogy valakivel együtt éltem. Fontos az, hogy egyedül is legyek, mert olyankor tudom magam megfelelően építeni – mondta határozottan.