Párkapcsolat

Molnár Andi és Szente Vajk összeköltözött

2023.08.31. I 13:03
Új szintre emelték a szerelmüket.

Molnár Andi és Szente Vajk kapcsolatáról még tavaly májusban láttak napvilágot az első pletykák azzal kapcsolatban, hogy gyengéd érzelmek fűzik őket egymáshoz, és már randiznak is. 

2022 októberében egy sejtelmes tartalmat posztolt a táncosnő, amin már egyértelműen beazonosítható volt a színész-rendező, ezután pedig már nyilvános eseményeken is együtt mutatkoztak.

Legutóbb tavasszal láthatták őket a rajongók, amikor Szente Vajk premierjén vettek részt együtt. Több ismerősük azt beszéli, hogy Molnár Andi egy új lakásba tette át székhelyét, ahol a rendező is sokszor megfordul.

- Lerí róluk a boldogságuk, és azt kell mondanom, minden körülöttük lévő ember örül ennek, hiszen jó a környezetükben lenni ebben az időszakban. Úgy tudjuk, már össze is költöztek: a függetlenségüket ugyan megtartották, de az esetek nagy részében együtt hajtják álomra a fejüket - árulta el egy bennfentes a HOT! magazinnak