Magazin

Lagzi Lajcsi lebukott: kiderült az igazság a betegségeiről

2023.08.30. I 18:27
A korábbi híresztelésekkel szemben szó sincs életveszélyről.

Lagzi Lajcsi az ügyvédjén keresztül üzent a börtönből, ismét sajnáltatta magát. Azt mondták, nem javul az egészségügyi állapota, négy hónappal azután sem, hogy börtönbe vonult. Állítólag folyamatosan betegszobán van, azt azonban kénytelenek voltak elismerni, hogy a korábbi híresztelésekkel szemben szó sincs életveszélyről.

A bevonulásától a betegszobán tölti a napjait.Nem javul az egészségügyi állapota, mondhatni, napról napra rosszabb. Nyilvánvalóan az alapbetegségeinek nem tesz jót ez az élethelyzet. De a rémhírekkel ellentétben nincsen életveszélyben" – mondta Csontos Zsolt a Storynak.

Az ügyvéd hozzátette, Lajcsi nem kérte még börtönpszichológus segítségét. Egyedül van a szobájában, nővérek vigyáznak rá. Családjával levélben tartja a kapcsolatot, de néha Skype-olhatnak is.

"A tudat tart életben, hogy ki fogok menni innen, és a családom támogatása. Nem kell aggódni értem" – üzente a trombitás, aki még mindig azt akarja, hogy a rá áram-, víz- és gázlopás miatt kiszabott 3 és fél éves börtönbüntetést ne kelljen leülnie.