Zene

34 év után újjászületik a Modern Hungária

2023.08.14. I 20:37
Teljesen új dalokkal és formációval alakul újjá a banda.

Harmincnégy év után újjászületik a Modern Hungária. A megvalósulásáról és a részletekről Bodnár Attila a Mokkában mesélt. Mint kiderült, a feleségével, Pap Ritával gőzerővel keresik a legendás banda legújabb tagjait.

„Az indíték a közönségtől indult jó pár éve. Amikor a közös dalainkat énekeljük a koncerteken, akkor elhangzik az én Modern Hungáriás nagy slágerem közül is egy-kettő, és akkor azt mondják, hogy ‘Többet, többet!’ <<Hát, gyerekek, most ez nem így van, mert hát azért a nejemnek is kell énekelni!>> Írogatták már a Facebookon is, hogy csináljunk már egy jó kis bandát! Most hozzáfogtunk” – árulta el Bodnár Attila.

“Már 2002-ben akartam csinálni egy ilyet a Zenevarázs műsorban. Felhívtam a Fenyő Mikit, de ő azt mondta, hogy már nem bandázik. Ő rock-and rollozik, és megvan a csapata. Ő amúgy korábban már elmondta ezerszer, hogy a Modern Hungária a Bodnár Attila zenei világa volt, és ő csak társként szállt be, (…) mert ő – az akkori bevallása szerint – kicsit hullámvölgyben volt” – mesélte a 70 éves énekes, aki már kitalálta az új formáció nevét is.

“Ez a Bodnár Attila Modern Hungária slágershow színpadi produkciója, tehát ez egy koncert. Fiúkat, lányokat keresünk. Vannak már jelöltek, csak nem akarjuk ellőni. A cél: maivá tenni a régi nagy slágereket, mai hangzással, de azért hozva azt a dallamos, hagyományos, táncolható dalokat, plusz lesznek még az újonnan írt dalaim is. Lesznek sztárfellépők, mert annyi dalt írtam az évek folyamán, ami fiókba került, meg most egyre több születik, amit mások jobban tudnának előadni” – mondta el Bodnár Attila. 

Mint kiderült, az új formáció nem 4 tagú lesz, mint korábban volt a zenekar. “Az úgy volt jó, ahogy volt. Csodás évek voltak. Sajnos nem él a két lány. Biztos azért a Mikit is rá lehetne venni, de hát így nincs értelme. Az már nem ugyanaz” – magyarázta.

Pap Rita elárulta, mit gondol a férje tervéről. Bevallotta, az elején még ódzkodott az ötlettől, mivel ő nem volt benne a korábbi együttesben: “Nem akartam beletolakodni, ez egy más világ volt, amit én képviseltem. De a közönség soraiból annyian kérték, hogy csináljuk meg, aztán szép lassan kezdtem beadni a derekamat. És azzal, hogy egy látványos, táncos jellegű produkciót próbálunk a színpadra hozni, ezáltal hozzám is közelebb került. És segíteni fogok, akár a koreográfiában, akár a színpadra állításban, akár a kosztümelképzelésben“.