Zene

Sziget Fesztivál: idén hiába várja a nép Kordáékat

2023.08.09. I 12:28
Húsz év után hiányzik a fellépők közül a népszerű házaspár.

Az elmúlt húsz évben a Korda házaspár rendszeres fellépője volt a Sziget fesztiválnak, amit még a fiatal generáció is élvezett. Idén azonban a rajongók nagy bánatára nem tombolhatnak a Reptér című slágerre, ugyanis a házaspár nem fog fellépni a Szigeten – írja a Blikk

,,Egyszerűen az történt, hogy idén nem hívtak meg minket a Szigetre. Igaz, más fesztiválra, például az EFOTT-ra vagy a Campusra igen, sőt, a Plázson is lesz nagykoncertünk" – árulta el Korda György, aki szerint egyáltalán nem neheztelnek a döntés miatt. 

,,Idén mi léptünk egy szintet, már nem lépünk fel csak zenekarral, illetve egy menedzsment intézi a dolgainkat. Öt zenész és hat táncos van velünk a színpadon, és persze, a műszaki csapat, így közel húszan dolgozunk együtt, hogy a kivetítővel és csodás látvánnyal összerakott másfél órás koncert tökéletes legyen" – tette hozzá az énekes.

A Sziget fesztivál szervezői a Blikk kérdésére megerősítették, nagyon szeretik a házaspárt, de technikailag nem tudják vendégül látni a produkciót.