Zene

Balázs Pali 55 évesen már rövid, nem pedig hosszú, hullámos hajjal áll színpadra

2023.07.26. I 14:06
Az énekes a kilencvenes években romantikus dalaival vált gyorsan népszerűvé.

Az ötvenedik születésnapján lezárt egy korszakot az életében, majd a következő évben, a 18. lemeze stúdiómunkálatai közben úgy döntött, az új album, az új zenei irány új színpadi megjelenést is kíván. 35 év után megvált ikonikus, hosszú, göndör fürtjeitől.

- Azt hittem, lelkileg nem lesz ilyen könnyű elengednem a hosszú hajat. 35 év hosszú idő, és ebből huszonhármat már országosan ismert előadóként töltöttem. Mégis gördülékenyen történt minden! - mesélte 2019-ben.

A 55 éves énekes azóta kitart a rövid hajviselet mellett. A Reggeli vendégeként elfújhatta születésnapi tortáját, majd elárulta, hogy hét éve nem adott koncertet Budapesten, de novemberben dupla születésnapi koncertre készül: az 55. születésnapját a 27 éves pályafutásával köti össze egy több mint kétórás, élő fellépéssel.

- Az elmúlt napokban nem foglalkoztam annyit ezzel az 55-tel, mint annak idején az 50. születésnapommal. Azt szoktam mondani, hogy lélekben 38-nak érzem magam.