Párkapcsolat

Zámbó Krisztián: „Kitűztük az esküvőnk időpontját!”

2023.07.18. I 10:11
Úgy érzik Zsuzsival, hogy mind a ketten megértek rá.

Zámbó Krisztián és szerelme, Takács Zsuzska 12 éve alkotnak egy párt. A kapcsolatuk azonban cseppet sem volt zökkenőmentes. Négy hangos szakításon, és három annál is hangosabb lánykérésen vannak túl. Most azonban úgy érzik, végre mindketten megértek arra, hogy komolyabb vizekre evezzenek és a lánykérésből esküvő legyen. 

„Azért már 43 éves vagyok, és itt van a párom, Zsuzsika, akivel már nyüstöljük egymást 12 éve. Háromszor jegyeztem el őt az elmúlt években. Igazság szerint az van, hogy én nem akartam erőltetni semmit, és igazából arra jöttünk rá, hogy most érett be a kapcsolatunk arra, hogy igazán elfogadjuk egymást. Volt egy pillanat az öcsém esküvőjén, amin el is érzékenyültem, mikor esküt tettek egymásnak. 

Zsuzsika a hátam mögött volt, ránéztem, és akkor úgy megéreztük, egymásra mosolyogtunk. Ez úgy jött. 12 év alatt nem igazán jött, bár tudtuk, hogy az életünket együtt fogjuk tölteni, de ez volt az igazi hatás, hogy most már jó lenne” – magyarázta ma reggel a Mokkában az énekes, aki hozzátette, mindketten vágynak a házasságra és családalapításra, ráadásul Krisztián el sem tudja képzelni, hogy mással élje le az életét. 

Az énekes azt is elárulta, már szervezik a nagy napot. „Kitűztük jövőre az időpontot, és már gondolkodunk, kiket hívjunk meg, tehát most már tényleg komolyan vesszük ezt a dolgot. De azért szeretnénk rákészülni. Egyszer akarunk megházasodni, úgyhogy az legyen tökéletes.”