Anyaság

Vajna Tímea nem adja fel, mindenképpen szülni akar

2023.07.08. I 17:53
Andy Vajna özvegye ismét kezelés alá vetette magát, és újabb petesejt leszívásra készül.

A Los Angelesben élő Vajna Tímea nem titkolja: nagyon vágyik egy gyerekre, és ennek érdekében az utóbbi években többféle műtétnek, vizsgálatnak, kezelésnek vetette alá magát. Azonban a baba eddig még nem akart megfoganni, tavaly decemberben ráadásul már 7,5 hetesen terhesen elveszítette a magzatát.

– Valószínűleg egy "rossz" petesejt termékenyült meg (mivel 40 éves vagyok), és nagyon stresszes időszak áll mögöttem. A vetélés iszonyatos fájdalmakkal és görcsökkel járt, nem beszélve a lelki fájdalomról. Úgyhogy marad a lombik Amerikában és a hit – osztotta meg Tímea februárban.

A tragédia után most úgy tűnik, hogy újra belevág a projektbe, Instagram-oldalán egy 24 óráig elérhető történetben ugyanis megosztotta, hogy újra hormonokat juttat a szervezetébe a gyermekáldás reményében.

Ötödik petesejt leszívás – írta videójához, amelyben látható, amint egy injekciót ad be a hasába.

Vajna Tímea ezelőtt négyszer esett át petesejt leszíváson, amit két hét hormonkezelés (hasbaszúrás) előz meg. Most is ezt a szakaszt éli át a híresség.