Magazin

Dukai Regina kitálalt, emiatt tűnt el a képernyőről

2023.06.29. I 18:26
A modell őszintén vallott arról, min ment keresztül.

Dukai Regina több mint egy évtizedig volt képernyőn, műsorvezetői és énekes karrierje is szárnyalt, de csak kevesen tudták, mi is zajlott a háttérben. A modell hosszan vallott arról, sosem tudta igazán legyőzni a lámpalázat, ez pedig egy idő után nagyon hátráltatta mindenben.

A koronavírus járvány alatt Regina otthon rögzítette a híreket, így akkor állt meg felvétel közben, amikor csak akart, de bevallotta, még akkor is rettentően hevesen vert a szíve.

Az egykori énekesnő tehát a szűnni nem akaró lámpaláz miatt döntött úgy, hogy felhagy a műsorvezetéssel, azóta pedig sokkal nyugodtabb életet tud élni kislányával és szerelmével. Elmondásai szerint már gyerekként is elvolt egyedül a szobájában akár órákig is, táborba menni nem szeretett és a számára idegen környezettől is ódzkodott.

Felnőttként előfordult olyan, hogy egy repülés előtt idegeneknek kellett őt lenyugtatni, vagy éppen leizzadva, teljes pánikban rohant ki egy kiállításról, avagy barlangból, mert úgy érezte nem kap levegőt és bármelyik pillanatban elájulhat. Regina igyekszik kontrollálni mindezeket, de határozottan örül annak, hogy egy stresszfaktort ki tudott iktatni az életéből – írta meg a Bors.