Szórakoztató

Nem csak énekel, mesél is a dalairól Bereczki Zoltán

2023.06.22. I 12:45
A Szentendrei Teátrum számtalan izgalmas nyári programmal készül a július 21-től augusztus 23-ig tartó időszakban. 

Saját szervezésű produkciókat és vendégelőadók műsorait is megtekinthetik majd az érdeklődők. A Szentendrei Teátrum igazgatója, Lőrinczy György régi barátságot ápol Bereczki Zoltánnal, aki egy pillanatra sem habozott, amikor felkérték, hogy a nyári programok egyikeként mutassa be az Álmodozó című akusztikus stand-up estjét.

– Lőrinczi Gyurival hosszú évekig dolgoztunk együtt az Operettszínházban, és nagyon szoros kapcsolat alakult ki kettőnk között. Így aztán a 2008-as Aréna-koncertünknek is Gyuriék lettek a producerei. Ám ennek már jó pár éve, egy ideje ugyanis nem volt lehetőségünk közösen dolgozni – kezdte Bereczki Zoltán, aki boldogan mondott igent a barátja megkeresésére.

– Egy kész koncertműsort hívott meg Gyuri szervezete, azt mutatjuk majd be, jómagam egy zongorista, egy dobos és egy ének vokálos társaságában. Az előadás során mesélek majd a dalok születéséről és történetéről is – árulta el Bereczki Zoltán.