Anyaság

Szabó Erika elárulta: kisfiút hord a szíve alatt

2023.06.15. I 15:35
A baba neve természetesen még nem derült ki.

Szabó Erika és férje nemrégiben árulták el, hogy hamarosan szülőkké válnak. Már akkor rettenetesen izgatottak és boldogok voltak, hiszen régóta tervezték a családalapítást. 38 éves színésznő úgy döntött, nem csigázza tovább követőit, ezért hétfőn Instagram-oldalán ünnepélyesen bejelentette, hogy bizony kisfiút hord a szíve alatt.

Elmondásai szerint mindig is volt egy megérzése azt illetően, hogy őt az égiek is fiús anyukának szánták, az intuíciói pedig úgy tűnik nem csaltak. A baba neve természetesen még nem derült ki, de a szülők minden bizonnyal folyamatosan ezen törik a fejüket, és amint meghozták a nagy döntést, remélhetőleg azt is elárulják majd.