Életmód

Schobert Norbert nem fizette ki a 40 milliós bírságát, így a hatóság újabb 23 millióra büntette

2023.06.12. I 20:20
A Norbi Update részletfizetést kért, de az első részletet sem utalta, így végrehajtási bírságot is kaptak.

Schobert Norbert vállalkozásának termékeiről korábban a GVH megállapította, hogy hatásaikról, összetételükről, illetve diétáik eredményességéről nem mondtak igazat. Schobert cége együttműködött a hatóságokkal, elismerték a jogsértést, ezzel pedig azt sikerült elérniük, hogy a GVH nem a maximális büntetést, hanem "csak" 40 millió forintos bírságot szabott ki rájuk.

A GVH májusi 6-i végzése után viszont Schobert, aki kezdetben azt mondta, együttműködik a hatósággal, később már „igazságtalan döntésnek” minősítette a GVH büntetését. Egy május, azóta törölt Facebook-posztban pedig azt írta: „elfogadni egy csökkentett bírságot, vagy elismerni, nem ugyanaz. Harminc éve vagyok a pályán. Egy jobb világot akartam.”

Az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közölte, Schobert egyelőre nem fizetett egy forintot sem. A cég a hatóság szerint részletfizetési lehetőséget kért, de az első részletet sem utalták át határidőre, ezért a GVH Versenytanácsának el kellett rendelnie a teljes összeg végrehajtását, mindemellé pedig egy 23 milliós végrehajtási bírságot is kiszabott a cégre.