Életmód

Sztrókot kapott az egyik legismertebb magyar sorozatszínész

2023.06.09. I 09:35
Baranyi László már jobban van.

Szombaton kaptam egy enyhe sztrókot, ami úgy derült ki, hogy hiába próbáltam, nem tudtam beszélni. A fejemben tudtam, hogy mit szeretnék mondani, de nem tudtam kimondani a szavakat. Nem tartott sokáig, talán egy percig sem, de borzasztóan megijedtem. Vasárnap este újra megtörtént, és akkor a feleségem azt mondta, hogy ez nem játék, hétfőn átmegyünk a kórházba – mondta el a Blikknek Baranyi László.

A 94 éves színész hétfő óta több vizsgálaton is átesett már, sőt az elkövetkező napokat kórházban kell töltenie.

"Inkább sétálgatok a folyosón, most épp az ágyam szélén ülök. Ha minden jól megy, péntekre beállítják a gyógyszereimet, és haza is mehetek. A elkövetkező napokban szigorú ágynyugalomra ítéltek az orvosok" - mondta a Família Kft.-ből megismert sorozatszínész.