Magazin

Harrynél végleg betelt a pohár

2023.06.08. I 15:32
A herceg kitálalt, nem bírja tovább elviselni, amit vele művelnek.

Sussex hercege pert indított a Daily Mirror nevű brit lap kiadójával, a Mirror Group Newspapers-el (MGN) szemben, a tárgyalás nyitónapján pedig ő maga is megjelent, és órákon át sorolta, mit vétett ellene éveken át a sajtó.

Harry ismét a reflektorfényben találta magát, ami nem is meglepő, hiszen a herceg a kártérítési kötelezettség megállapítása mellett azt is elvárja, hogy a londoni legfelsőbb bíróság nyilvánítsa törvénysértőnek a cég által kiadott lapok vele szemben alkalmazott korábbi információgyűjtő cselekedetét. 

Harry a kihallgatás során részletes betekintést adott fiatalkori éveinek intim részleteibe is, és elárulta, mik történtek vele pontosan, és hogy hogyan tette tönkre szép lassan a média az életét.