Életmód

Beismerte! Megélhetési celebként tengette napjait Baukó Éva

2023.06.01. I 17:50

Baukó Évát 2010-ben ismerte meg az ország, ekkor válogatták be a ValóVilág negyedik évadába, ahol a harmadik helyig jutott.

Majd még évekig fel-feltűnt különböző műsorokban, de egy ideje már eltűnt a médiából, és civil munkából próbál megélni. Így aztán nem csoda, hogy nemrég meghívták őt a Hová tűnt? című YouTube-műsorba, ahol elmondta: győzelme után azt hitte, élete végéig kényelmesen ellesz „megélhetési celebként”.

- Megélhetési celeb voltam. Tényleg azért vállaltam el minden – bocsánat, hogy így fogalmazok – szart vagy trasht, mert kellett a pénz, nem volt más munkám, és fiatalabb koromban azt gondoltam, hogy ebből majd életem végéig el fogok lavírozni. De ez nyilván nem így lett
– mesélte, hozzátéve: bár annak idején az ilyen-olyan médiaszereplésekkel jól keresett, de amikor hosszabb ideig nem volt felkérése, fel is élte ezt a pénzt.