Párkapcsolat

„Most döbbentem rá, hogy megcsal a párom! Mit tegyek?”

2020.08.07. I 14:44
A többségnek sajnos van saját élménye arról, milyen érzés becsapott, megalázott, átvert félnek lenni egy párkapcsolatban. Valószínűleg olyan olvasó is akad, aki már sodródott bele egy olyan viszonyba, amit nem akart. A közvélemény elítéli azokat az embereket, akik félrelépnek, pedig az esetek nagy részében a hűtlenség egy elbillent párkapcsolat tünete.
Van a nő, és van a férfi, ezen kívül létezik a párkapcsolat, ami a harmadik entitás. Ők ketten hozzák létre, együtt, közösen. 

A megcsalás sokszor a párkapcsolati rendszer elbillent működése miatt jön létre. Ez azt jelenti, hogy régi módon nem tudunk működni, ezért történnie kell valaminek, hogy megrázza a rendszert. És ekkor az egyik fél valami olyat tesz, ami egy földrengéshez hasonló állapotot idéz elő a kapcsolatban.

VÁLTOZÁSRA VAN SZÜKSÉG!

Ilyenkor a pár külső segítséggel és megfelelő érzelmi tartalékokkal képes megújítani a kapcsolatot, hogy magasabb minőségben működjenek tovább. A közös munka és a veszteség feldolgozása pszichológiai értelemben vett növekedéshez vezet, hiszen magasabb szintű önismerettel rendelkezve a párkapcsolatban is jelentős változások történnek.

Azonban olyan is van, hogy a kiüresedett kapcsolatot már nem tudják megváltoztatni a felek, ilyenkor szakításra kerül sor. A párterápia eredménye tehát az is lehet, hogy a két fél rájön, hogy már nincs közös halmaz a kapcsolatukban.

„Becsapottnak és megalázottnak érzem magam, nem értem, mi történt! – Nézzük a leggyakoribb hibákat!

Rossz kommunikáció – felelősségvállalás hiánya

Brigitta érkezik hozzám. Férjének, Lacinak egy évig tartó szeretői kapcsolata volt.

„Iszonyatosan fáj, egyszerűen nem tudok kilábalni belőle. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Laci képes ilyen aljas módon átvágni a fejem! Egy nagyszerű ember képét vesztette el! Lett belőle egy áruló, aki nem volt képes elmondani, mi a problémája velem vagy a kapcsolattal! Úgy éreztem magam, mint egy anya, aki mindig csak az észt osztja, mert Laci nem kommunikálta felém, hogy ő mit szeretne. Mindig az volt a válasz, hogy „nekem mindegy”, vagy „nem tudom”, vagy „Édesem, legyen, ahogy te szeretnéd, az nekem is megfelel!”. Majd átvert, és kialakított egy párhuzamos kapcsolatot a titkárnőjével.”

Ha a párkapcsolatban az egyik fél nem tudja megélni önmagát, mert képtelen felnőtt módon, felelősséget vállalva közölni a saját szükségleteit, akkor elbillen a kapcsolat. Ilyenkor alárendelődik, átadja a másiknak a döntést, és közben saját magára mond nemet. Csakhogy így a saját autonómia szükséglete nem tud kielégülni, és ez a szükséglet szót kér. Olyan tudattalan megoldások kínálkoznak, mint például Laci esetében. Akaratlanul olyan lehetőséget keres az alárendelődő fél, ahol domináns lehet és irányíthat, megélheti az autonóm énjét, amit a mély érzelmi kapcsolatban azért nem tud, mert ott „veszélyes” nemet mondani. Aktivizálódik egy tévhit, hogy ha nemet mond az érzelmi kapcsolatában, akkor elveszíti azt.

A tiszta, őszinte, hiteles kommunikáció feltétele annak, hogy a párkapcsolatunk jól működjön. Ha két, érzelmileg felnőtt ember képes megfogalmazni és kimondani a szükségleteit, akkor nem alakulnak ki a kapcsolatban destruktív folyamatok, játszmák. Tehát, ha a két fél sértődés- és érzelmi manipulációtól mentes kapcsolatban él, akkor egyenrangú társként jelennek meg a kapcsolatban.

Érzelmi kapcsolódás hiánya

Ica és Bandi életébe is bekukkantott a harmadik fél. Ica egy közös baráti pár férfi tagjával, Tónival létesített viszonyt. Ica ezzel a férfival tudott érzelmileg kapcsolódni, míg Bandival nem. Bandi mindig kiosztotta őt, racionálisan szemlélte a világot, és önző módon élte az életét, Ica szükségleteit nem vette figyelembe. Idővel szinte bántalmazóvá vált a kapcsolat.

„Egyszerűen nem voltam fontos a kapcsolatomban! Hiába kértem bármit, Bandi nem volt hajlandó figyelembe venni. Már-már bántalmazónak mondanám a kapcsolatot. Kezet ugyan nem emelt rám, de az empátia hiánya és az önzőség nem ismert határokat. Szenvedtem, mert magányos voltam, de nem mertem neki színt vallani, mert féltem attól, hogy fizikailag is bántalmaz. Robi volt számomra az érzelmi kikötő, akivel megélhettem az intimitást, az érzelmi közelséget, nem mellesleg a szex is nagyszerű volt!”- meséli Ica sírva.

Egy tartós párkapcsolatnak három pillére van: az intimitás, a szexuális szenvedély és az elköteleződés. Ha valamelyik nincs jelen, akkor nem lehet teljes értékű a kapcsolat. Ez a helyzet pont olyan, mint amikor a háromlábú, stabil széknek kitörik az egyik lába, és két lábára próbáljuk állítani a széket. Megbillen és eldől, pont úgy mint a párkapcsolat.

Rossz szexuális élet vagy a szexualitás teljes hiánya

„Már évek óta nincs köztünk szex Barbival. Mióta Máté, a kisfiunk megszületett, hébe-hóba vagyunk együtt, azok is érezhetően tessék-lássék együttlétek. Nagyon bánt, mert nekem fontos, hogy szexuálisan is jól működjön a kapcsolatunk. Úgy érzem, Barbi csak a kicsinek él, én pedig elhanyagolva éreztem magam testileg és lelkileg is. Nagy elkeseredésemben találkoztam a középiskolai osztálytársnőmmel, és összejöttünk. Margóval fantasztikus a szex, azt hiszem, a két nőt egybe kellene olvasztani, az lenne a tökéletes. Tudom, nem ez az igazi megoldás, de a szex annyira hiányzott már, hogy nem bírtam ellenállni! Mikor lebuktam, akkor olyan mély beszélgetések indultak el Barbi meg köztem, amik még soha. Ezért is éreztük, hogy párterápiára kell jönnünk, mert tudtuk mindketten, hogy együtt, csakis együtt szeretnénk folytatni” – meséli Márton.

Ha a pár két tagja nem képes arról beszélgetni, miért nem működik a szexuális élet, akkor óriási távolság születik közöttük. A megcsalás ez esetben olyan, mint amikor megrázza az ember a diófát és az ölébe potyognak a szemek. Az affér olyan beszélgetéseket eredményezett a kapcsolatban, mint még soha. Barbi és Márton kapcsolata megújult, de a megcsalás fájdalma terápiás segítséget kívánt.

Ilyenkor a pár két tagja olyan mélyen megbúvó sérelmeket is kimond, amikről nem voltak képesek kettesben beszélni. A közös megbeszélések, az érzelmek megélése segít abban, hogy a pár kialakíthassa a kapcsolat új egyensúlyát.

Hogyan dolgozzuk fel a megcsalást?

Vannak párok, akik évek múlva jönnek el párterápiára, mert érzik, hogy a mélyen meghúzódó fájdalom és becsapottság nem került nyugvópontra. Ennél sokkal jobb, ha még „melegében” kér segítséget a pár, így nem gyűjtik a feldolgozatlanságból adódó sérelmeket.

Általában azt tapasztalom, hogy a megcsalt félnek nehezebb a feldolgozás. A megcsaló fél könnyebben lép túl rajta, mert sok esetben nem tulajdonít a félrelépésnek akkora jelentőséget. Ha viszont az affér is érzelmi kapcsolat volt, akkor a megcsaló fél gyászolja azt, miközben vissza kell építeni az eredeti kapcsolatát.

A megcsalt fél viszont pokoli fájdalmat és becsapottságot él meg, hiszen elveszíti a biztonságot és a bizalmat. A párjáról eredetileg kialakított kép darabokra hullik, ami óriási csalódottságot, félelmet és bizalmatlanságot generál. A megcsaló félnek általában a bűntudattal kell megbirkóznia.

Ahogy Emese fogalmazott:„Sok hibáját ismertem Kornélnak, de abban biztos voltam, hogy tisztességes. Azt hiszem, az egészben az volt a legfájóbb, hogy félreismertem, és egy hamis képet dédelgettem a lelkemben. Egy olyan idealizált képben bíztam, ami lehet, hogy soha nem is létezett.”

Éppen ezért a megcsalt fél sok mindent kérdez a társától. Sokszor olyan dolgokat is, amire nehéz válaszolni. Leértékeli magát, és azt érzi, a szerető különb, mint ő. Éppen ezért önpusztító kérdéseket tesz fel.

A félrelépő félnek ilyenkor az a dolga, hogy sokadszorra is szeretettel és empátiával válaszoljon párja kérdéseire. Ilyenkor nem az információtartalom a fontos, hiszen a becsapott társ már sokadszorra kap erre választ. Leginkább az a fontos, hogy a megcsalt fél megtapasztalhatja, hogy a párja képes válaszolni, képes felelősséget vállalni, nem úgy, mint a megcsalás időszakában. Érzi, hogy nem hagyja cserben a párja, hanem érzelmi támaszt nyújt az empátiájával. Azért fontos ezt megtenni, mert ilyenkor egy olyan pozitív kép épül a bizalmát vesztett társban, ami az új kapcsolatot alapozza meg.

A kapcsolatban beállt törés pont olyan, mint amikor Japánban az eltört értékes porcelánt nem dobják ki, hanem arannyal ragasztják össze. Az ilyen porcelán a japán kultúrában sokkal nagyobb értéket képvisel, mint a hibátlan. A kapcsolat megbillenése, és annak kijavítása a párok életében egy új szerződés. Éppen ezért a sérelmek feldolgozása elengedhetetlen, hiszen ez egy új időszámítás kezdete.
Bibók Bea
pszichológus, szexuálpszichológus