TVfilm sorozat

Bulut végre Feritékhez került

2020.07.24. I 06:17
Bulut gyámságát ezúttal Nazlinak és Feritnek ítélik. Ez többek között Deniznek is köszönhető, aki az Aslan házaspár mellé áll. Asuman és Deniz viszonya napról napra jobb lesz. Nazli és Manami viszont azon aggódik, hogy jelenlegi bevételeikből nem tudják majd fizetni az étterem törlesztőrészletét.  
Mindenki Bulut gyámsági tárgyalására készül, a kisfiú pedig minden holmiját összecsomagolja nénikéje házában, mert azt reméli, hogy Ferithez térhet haza.

A tárgyaláson megjelenik Deniz is, aki látszólag arra készül, hogy lerántsa a leplet Nazli és Ferit névleges házasságáról. Bulutra nézve végül azt mondja a bírónak, hogy Nazliék remek szülei lennének a kisfiúnak. 
 
Demet és Hakan bemegy a Pusula Holdinghoz, hogy a cég ügyeivel foglalkozzon. A tárgyalás végkimenetele miatt Ikbal asszony és Engin már az összekészített dobozaikkal várja őket. A bírói döntés értelmében Hakanéknak semmi keresnivalójuk mostantól a cégnél. 

Asuman úgy dönt, kicsit kimozdítja Denizt otthonról, így egy plázába igyekeznek, ahol összetűzésbe keverednek egy bandával. Asuman és Deniz szétverik a srácok autóját, utána pedig együtt menekülnek a helyszínről. 
Asuman és Nazli továbbra is haragban vannak. Asuman nem akar megbocsátani, azt akarja, Ferit személyesen tőle kérjen elnézést, amiért meggyanúsították. 

Fatos azon ügyeskedik, hogy összehozza Manamit és Tarikot. Tariknak viszont Fatos tetszik, így a próbálkozások hiábavalók.

Feriték Resul után nyomoznak, és megtudják az egyik rokona címét. Demet kihallgatja férje beszélgetését, és tudomást szerez néhány részletről Resul halálát illetően, így ő is arra készül, hogy felkeresse a férfi rokonát, Mehmetet. Ferit és Deniz előbb érkezik a helyszínre, és jutalmat ajánl Mehmetnek, amennyiben a férfi segít nekik. Demet is felkeresi a férfit, és pénzt is ad neki. 

Nazli és Manami az étterem költségvetésén aggódik. Nagyon úgy néz ki, hogy jelenlegi bevételeikből nem tudják fedezni a törlesztőrészletet.