TVfilm sorozat

Hiába minden ármánykodás az Önder házaspártól, Ferit mindig túljár az eszükön

2020.07.21. I 06:56
Hakan úgy hiszi, Ferit még a rendőrségen van, ezért a cég vezetőjeként tárgyal a partnerekkel. Ferit, hogy revansot vegyen Hakanon, ellenőrizteti a cégét, aminek hatására le is állítanak néhány építkezést. Asuman felfedi Burak titkát, miszerint Demetnek kémkedik. Fatos pedig továbbra is döntésképtelen Enginnel kapcsolatban. 
Az Aslan házaspár ismét egy ágyban ébred, mert Ferit arra hivatkozik, hogy egész nap a rendőrőrsön ült, és szeretne kényelmesen aludni. Természetesen egymás karjaiban ébredtek. 
 
Fatos továbbra is döntésképtelen, nem tudja, mit tegyen Enginnel. Szíve szerint felbontaná vele a jegyességet, de nem megy neki könnyen a szakítás. 
 
Hakan a cég élén tárgyal a Pusula Holding olasz partnereivel, hiszen azt gondolja, hogy Ferit még börtönben van. Hakan álla leesik, amikor ellensége belép a tárgyalóba. Hakannak máris el kell sietnie, ugyanis cégénél ellenőrzéseket tartanak, amelynek következményeképpen leállítják több építkezését is. 
 
Asumannak szemet szúr Burak, aki rejtőzködve telefonál épp egy olyan telefonnal, amilyet ő kapott Demettől. Nazli húga beszámol Feritnek is a gyanújáról, akinek először nem tűnik valószínűnek az ötlet, de amint Burak futni kezd, beigazolódik a feltételezés. 
 
Demet egy SMS-t kap Burak telefonjáról, amiben találkozót kér. Hakannak ez gyanús lesz, és verőembereket küld a helyszínre, annak reményében, hogy megleckéztetik Nazlit és Feritet. 
 
Feriték is készülnek, hiszen rendőröket küldenek a helyszínre, ők pedig meglátogatják Demetéket. Mindeközben Burakot Tarik őrizetével az étteremben tartják, de a sofőr figyelmét elég könnyű elterelni, így Burak meg tud lógni. 
Fatos egyszerűen nem bír szakítani Enginnel, ezért elkezd másképp viselkedni, hátha így Engin vet véget a kapcsolatuknak. 
 
Asuman véletlenül elszólja magát, hogy Demet emberei betuszkolták egy furgonba. Nazlival nagyon összevesznek emiatt, ezért Asuman elhatározza, hogy nem alszik otthon. Mivel egyik barátnője sem ér rá, Deniznél tölti az éjszakát. 
 
Ferit ruhákat vetet Nazlinak a kiállítás megnyitójára, amit Deniz szervez a Pusula Holding támogatásával. Nazlinak ez egyáltalán nem tetszik. Végül egy kis késéssel, de megérkezik a rendezvényre a saját ruhájában. Férje szerint ízlésén még van mit csiszolnia. 
/A szerelem íze 51-52. rész/