TVfilm sorozat

Ferit mindent megtesz, hogy emlékeztesse Nazlit, mi történt kettejük között

2020.07.01. I 06:14
Demet ezúttal Ferit és Nazli kapcsolatáról vár beszámolót Asumantól. Majd felemészti a féltékenység, később viszont fontosabb dolgokkal kell foglalkoznia, hiszen kiderül, hogy babát vár. Nazli nem akar Ferittel a csókjukról beszélgetni, ezért mindig eltereli a témát, ám főnöke mindent megtesz, hogy emlékeztesse a történtekre. Alya a színpadon vall szerelmet Deniznek, ami egyúttal a barátságuk végét jelenti.  
Ferit színházba akarja vinni Nazlit, de a lány nemet mond, mert Denizzel tölti az idejét. Ferit odaadja a jegyeket Tariknak, aki Fatost viszi el. Engin is Fatossal szeretett volna menni, de mivel ő lemondta, egy másik lányt hívott el magával, így végül négyesben töltik az estét. 
 
Ferit Alya biztatására meglátogatja Nazlit, hogy tisztázzák végre, mi történt kettejük között. Nazli kerüli a témát, így inkább befűzi Feritet, hogy segítsen neki paradicsombefőttet készíteni. Később együtt is vacsoráznak, de kapcsolatukat nem sikerül tisztázniuk. 

Miközben Demet Ferit miatt féltékenykedik, kiderül, hogy babát vár. 
Ferit másnap Amani séf új éttermébe hívja ebédelni Nazlit, aki nemet mond, és ismét Denizzel tölti a szabadidejét. 

Demet elvégez egy terhességi tesztet, ami pozitív eredményt mutat. A klinikán is kivizsgáltatja magát, így bebizonyosodik, hogy valóban babát vár. Demet egy percet sem gondolkodik, és közli orvosával, szeretné elvetetni a babát. 

Alya ismét szerelmet vall Deniznek, majd be akar számolni arról is, hogy Nazli és Ferit is oda vannak egymásért, de Fatos lerángatja a színpadról. 
 
Deniznek egyáltalán nem tetszett Alya vallomása, ennek eredményeképp kijelenti, hogy ezentúl barátok sem lehetnek, innentől kezdve csak a munka köti őket össze. Ferit is meglátogatja Denizt, és meglátja, hogy Nazli az a titokzatos lány, akinek barátja szerelmes dalt ír. 
/A szerelem íze 23-24. rész/