Talkshow

Balázs Gyula: „Most már két hónap után egy kicsit tele van a hócipőm”

2020.05.30. I 23:00
Balázs Gyula az Akarsz beszélni róla? adásában mondta el, hogyan viselte az elmúlt több mint két hónapot a karanténban. A Kowalsky meg a Vega frontembere elárulta, négy gyermek édesapjaként a digitális oktatás elég sok megpróbáltatás elé állította őket. Az énekesnek most tanító bácsiként is helyt kell állnia, amivel kezd tele lenni a hócipője.  
A Kowalsky meg a Vega zenekar november óta nem koncertezett, így fél év után természetesen már nagyon hiányzik nekik a színpad, de türelmesen kivárják, míg mindenki számára biztonságos lesz a helyzet. Az énekes addig is a tanító bácsi szerepében tevékenykedik, ugyanis három gyermeke is iskolás korú. Legidősebb fia 15 esztendős, a kisebbek 7 és 10, kislánya pedig 4 éves. 

Keve fia most első osztályos, így az alapokat neki kell megtanítania számára, ami nem egy könnyű feladat. Az is kihívást jelent továbbá, hogy mivel még kicsi, nem tudja kellően felmérni, hogy ezt most nem egy nyári szünet, hanem ugyanúgy muszáj tanulnia - magyarázta az énekes, és elmondta: 

„Be kell, hogy valljam, hogy így most már két hónap után egy kicsit tele van a hócipőm.” 

Apaként kellően szigorú, de nem esik túlzásokba - vallotta magáról. 
 
A váratlan helyzetek során szerinte az a legjobb, hogy ha még jobban kinyitjuk az érzékszerveinket, és figyeljük a környezetünket. De van olyan is, hogy csak egy kicsit csöndben kell lenni, hiszen elég volt a folyamatos pörgésből – Gyula szerint lehet egy ilyen olvasata is a jelenlegi helyzetnek.

Nem gondolkodik azon, hogy mikor lesz a visszatérés, mert ha kitűznek egy dátumot, és mégsem valósul meg, attól csak rosszabbul éreznék magukat.

A Balázs Gyulával készült teljes beszélgetés itt nézhető vissza: