Talkshow

Harsányi Levi régi álmáról mesélt Várkonyi Andinak

2020.05.24. I 02:41
Harsány Levente örül, hogy van munkája, a médiában dolgozó barátai közül viszont akadnak olyanok, akik ezt sajnos már nem mondhatják el magukról. A rádiós többek között arról mesélt Várkonyi Andinak az Akarsz beszélni róla? adásában, hogyan próbál segíteni nekik, illetve ő maga mihez kezdene, ha hasonló helyzetbe kerülne. Ennek kapcsán régi álmát is elárulta a műsorban.
Levi minden nap 5:40-kor kel, szokásos reggeli rutinja után home office-ban lát neki a rádiózásnak. Ez a felállás jóval kényelmesebb neki, de természetesen hiányoznak neki az impulzusok, nem is beszélve arról, hogy személyes tapasztalatok híján nehezebb megtölteni tartalommal a műsort.

„Itt vagyok, persze elmondom, csinálom, de olyan – nem azt mondom, hogy üres, de fura az egész” 

– jelentette ki. A munka mellett zenéléssel tölti az időt, hetente 2-3 dalt eljátszik az Insta-követőinek a kéréseik alapján.

Egy kis olasz étterem az álma

Az Akarsz beszélni róla? virtuális vendége arról a szomorú helyzetről is mesélt, hogy a médiában dolgozó barátai közül vannak, akiknek megszűnt a munkája. Egyelőre ötleteléssel igyekszik segíteni őket abban, hogy megtalálják a számításaikat. Andi ennek kapcsán feltette a kérdést, hogy ha őt is érintené ez a probléma, mihez kezdene, esetleg elmenne-e bárzongoristának. 

„Hát, én ugye annyit iszom előtte, hogy kineveztem magam Magyarország első hivatalos borzongoristájává” 

– viccelődött Levi, majd elmesélte, hogy mielőtt még elvégezte volna a bölcsészkaron a kommunikáció szakot, szakács, cukrász és felszolgáló szakmát szerzett. Bár a vendéglátás is problémákkal küzd, ott próbálna elhelyezkedni. Azt is elárulta, régi vágya, hogy nyisson egy kis olasz éttermet 10-20 asztallal, de ezt végül elvetette:

„Senki ne sértődjön meg, talán anyám nem csinált éttermet az elmúlt 10 évben, ezért most azt dobtam, de majd talán most újra, ha vége lesz ennek a vírusnak, és lehet ilyen szinten akár a gasztrokultúrában megjelenni, akkor lehet, hogy csinálok egy éttermet” 

– jelentette ki a zenész.

Az ujjuk köré csavarják a gyerekei

Ezután Andi arra volt kíváncsi, hogy milyen apa Levente. A rádiós elárulta, nem következetes és keménykezű, és erre példát is hozott. A gyerekeivel megbeszélték, hogy mindenki a saját ágyában alszik, de végül mégis együtt „szoros emberfogásban” érte őket a hajnal. Szeretne élményeket adni nekik, és úgy tanítani őket, hogy ezt ne okításnak vegyék. Reméli, hogy sok év múlva jó apaként tekintenek vissza rá.

A beszélgetés további részében Levi arról is megosztotta gondolatait, szerinte milyen utóhatásai lesznek a járványnak: hogyan kerülnek felszínre értékek, miként megyünk majd el a takarékoskodás irányába: