Talkshow

Radics Gigi: Féltem, hogy mit fognak szólni a szüleim a várandósságomhoz

2020.05.17. I 23:00
Radics Gigi nemrég jelentette be, hogy első gyermekét várja. A fiatal énekesnő eleinte aggódott, hogy szülei mit fognak szólni a hírhez. Természetesen ez a félelem hamar elillant, és átvette a helyét az önfeledt babavárás. Gigi együtt él szüleivel, melynek köszönhetően sokkal könnyebben veszik a karantén okozta nehézségeket. Az énekesnő az Akarsz beszélni róla? adásában mesélt a babavárásról, a költözésről és karrierjének alakulásáról.  
„Először is nagyon furcsa, hogy most erről beszélünk, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön ez a dolog az életemben. Habár mindig mondtam az anyuéknak, hogy fiatalon szeretnék szülő lenni, erre készüljenek fel” - kezdte monológját Radics Gigi.

Az énekesnő úgy érzi, párja, Áron személyében megtalálta a megfelelő partnert a szülőséghez is. A fiatalok éppen egy amerikai étteremben jártak, amikor kiderült, hogy Gigi várandós. Miután az énekesnő kijött a mosdóból, párja nekiszegezte a kérdést: „Te terhes vagy, ugye?”

Gigi úgy véli, ez egy nagyon szép utazás kezdete, és külön öröm számára, hogy ezt fiatalon élheti át. Szerencsés típus, hiszen csak az első hetekben émelygett, azóta minden rendben van vele.

Kicsit tartott tőle, hogy szülei mit fognak szólni a hírhez, hiszen a karrierjét az egész családjának köszönheti, közösen dolgoztak érte. A leendő nagyszülők is nagyon örültek, hogy baba érkezik a családba. Ők anno szintén fiatalon kerülnek ebbe a szerepbe, jelenleg a 40-es éveik elején járnak.

Gigi még a szüleivel él, és elmondása szerint nagyon jól kijönnek egymással. Ennek tulajdonítja azt is, hogy együtt sokkal könnyebben veszik a karantén okozta nehézségeket. Ugyanakkor párjával már tervezik az összeköltözést, hogy megteremthessék a közös családi fészket.

Az énekesnő kitért karrierjére is, amellyel kapcsolatban azt mondta: reméli, hogy még gyermeke születése előtt színpadra állhat. A szülés után pedig legalább öt hónapot szeretne a kicsivel tölteni, és reméli, ez idő alatt rendbe is tudja magát hozni.

Tavaly nem írt új számot, mert nem jött az ihlet, a várandóssága kezdete óta viszont folyton új ötletei támadnak. Például most először írt magának saját dalszöveget.

Gigi úgy érzi, a kezdetekben igazi „para mami” lesz, de igyekszik majd leküzdeni ezt. Babonából még nem vásárolt semmit, majd a 7-8. hónap körül tervezi beszerezni a kicsi holmijait. A nevekkel is szemeznek már, Gigi sokszor botlik számára érdekes variációkba, amiktől aztán végül elmegy a kedve.

A Radics Gigivel készült teljes beszélgetés itt visszanézhető: