Talkshow

Fenyő Iván: „Ha nem mehetsz kifelé, menjél befelé”

2020.05.09. I 23:00
Az Akarsz beszélni róla? adásában Fenyő Iván is beszámolt arról, hogyan tölti a karantént. A színész elárulta, öt hétre teljesen elvonult, ahol hetekig embert sem látott. Most visszatért otthonába, ahol ő is többször ül le sorozatokat nézni, de megtartotta a spirituális tevékenységeit, amik segítik, hogy egyensúlyban maradjon. 
Amikor leálltak a forgatások, véget értek a munkálatok Fenyő Iván úgy érezte, ez az idő alkalmas lesz arra, hogy kicsit lelassuljon és befelé forduljon. A színész teljesen egyedül öt hétre elvonult egy kúriába. Iván bevásárolt öt hétre elegendő élelmiszert, így egyszer sem kellett elhagynia a házat. Sőt, az is előfordult, hogy nem evett csak vizet ivott. 

Ezt az időszakot a belső munkának, a lenyugvásnak és a feltárásnak szentelte. Meditált, jógázott, mantrázott, imádkozott – ezek egy részét továbbra is próbálja napirendszerűen betartani. 24-25 napig nem is látott embert, a

Úgy érzi stabilitást, erősödést és érést hozott számára ez az időszak. Azt gondolta kihasználja a helyzetet és, 

„ha nem mehetsz kifelé, menjél befelé!”

Nem billent ki a középpontjából, sokkal inkább centralizálja a jelenlegi helyzet. Kitisztítja a fejét, szívét és lelkét is. 

Mindig lesz valahogy, csak bízni kell! Lehet nem úgy fognak alakulni a dolgok, ahogy ő eltervezte, de biztos, hogy jól fog alakulni, ezért bízni kell! - zárta gondolatait a színész. 

A teljes beszélgetés itt visszanézhető: